Galéria

A Balett intézetben

1950-ben felvételt nyertem az akkor megalakult Állami Balettintézet első évfolyamába. Első mesterem Lőrinc György volt, aki igen szigorúan nevelt engem, mert meglehetősen temperamentumos vadóc fiúcska voltam. Az első időkben rendszeresen elkéstem az órákról, mert fociztam az utcán és az Andrássy úton minden fára felmásztam. Koszosan, izzadtan érkeztem az órákra, de már akkor folytak a gyakorlatok. Menetrendszerűen kaptam a nyakleveseket a késések miatt, míg nem azután betörtem, mint a csikók. Másodéves koromban Lőrinc György felesége Merényi Zsuzsa tanított és ekkor már nem volt velem semmi probléma. Harmadéves koromban Nádasi Marcella volt a mesterem, ebben az évben osztály elsőként végeztem. Negyedéves koromtól a diplomám megszerzéséig Nádasi Ferenc keze alatt tanultam meg a szakma csinját-binját. Nyolcad éves koromban (19 éves voltam) Lőrinc György igazgató asszisztensként elvitt magával Kínába, ahol hét hónapon keresztül kínai balettmestereket képeztünk ki a Vaganova módszerre. Máig rejtély, hogy miért minket magyarokat és nem a szovjeteket hívták meg erre a feladatra. 1957-ben diplomáztam, és ettől az időtől 34 éven át voltam a Magyar Állami Operaház balett művésze.

Aranydiploma

Pilisszántó, Argosz, egyéb

Kína 1956

Kína 1958

Második utamon Kínába, már mint kész művész vettem részt egy nagy művészdelegációval. Partnerem Maros Éva volt.

VIT 1959

A bécsi világifjúsági találkozó kulturális delegáció tagjaként résztvettem egy nemzetközi balett versenyen, ahol első díjat nyertem.

Egy újságcikk rólam.

Románia-Konstanca 1959 október

Jugoszlávia 1960

Nyári turné

Varsó 1960

Berlin 1961

Deutsche Staatsoper előadáson a Fából faragott királyfit táncoltam.

Bulgária 1962

Várna és Burgasz, nyári nemzetközi balett találkozó

Nyári turné a Szovjetúnióban 1962

Edinburgh 1963 augusztus

Párizs 1963 november

Kairó 1964. december

Szinte hihetetlenül rossz idő volt Egyiptomban. Kairóban eső, Gizában nagy szél és homokvihar fogadott minket.

Stokholm 1964

Monte Carlo 1965. december 31 - 1966. január 2.

Moszka, Leningrád 1965. június-július

Libanon 1969

Baalbekbe utaztunk, ahol Hacsaturján-Seregi Spartacus című balettjét adtuk elő a Bacchus templom lépcsőinél.

Párizs, Le Havre 1969

Bordeaux és Arcachon 1972

Trieszt, Velence 1982

Torino, Genova, Santa Margherita 1985

Graz 1986. június 5

Trieszt, Velence 1987. január

Triesztből Velencébe utaztunk át, mert a magyarországi nagy hóesés miatt csak vonattal tudtunk hazajönni.